4 napos intenzív testtudat és szabadtánc kurzus

Lágy és dinamikus
Kortárstánc és Release-technika
4 napos intenzív testtudat és szabadtánc kurzus előképzettségtől függetlenül, mindenki számára szabadon.
A kurzus ideje:
2024. 06. 24.- 2024. 06. 27, 18:00-19:45 (hétfő-csütörtök)
Óraleírás:
A testünk alapos átmozgatását, bemelegítését mindig ugyanúgy végezzük, nincsenek felesleges mozdulatok, csak egymást követik a gyakorlatok: azaz nyújtunk és erősítünk, artikulálunk és izolálunk. Ezután először a talajon dolgozunk, mert ott sokkal könnyebb. Megtanuljuk zárni és nyitni is a testünk és ehhez mindig kapcsoljuk a rekeszizmunk munkáját, azaz a légzésünk is. Ezután azt is újra gondoljuk, hogy hogy lehet behajlítani és kinyújtani a térdünk, majd ezen ismeretink olyan komplexebb helyzetekben is alkalmazzunk, mint a súlyáthelyezés vagy a zuhanás.
„Nyugdíjas kor előtt érdemes megtanulni esni” – gyakran ismétlem önmagam, ezért
megtanulunk esni, gurulni lefeküdni, felállni, de még dőlni is.
Ezután könnyed tánccal, alapos nyújtással levezetjük a tanultakat, az óra legvégén pedig biztosan meditálunk is.
Az órát olyan mozogni vágyó amatőrök és nem táncosok figyelmébe ajánlom, akiket foglalkoztat az egyszerűség, a normalitás, szeretnek hinni magukban, szeretnék szeretni magukat és másokat.
Regisztráció:
Erre kurzusra regisztrálnod kell, várom levelitek a regisztracio@grecso.com e-posta címre.
A maximális létszám 25 fő.
Árak:
A teljes kurzus ára: 14.000 Ft
Óradíj: 4000 Ft
Ha teheted kérlek vegyél részt az egész kurzuson, az elejétől a végéig.
Fizetni készpénzben, utalással vagy Revoluton, az órák végén tudtok majd, ha maradt bérleted az elmúlt tanévből, azt természetesen felhasználhatod a kurzuson.
Helyszín:
A kurzus a megszokott helyen a Movein Stúdióban Stúdióban lesz, amit a Jurányi Ház “B” lépcsőházának harmadik emeletén találtok.
Ha először jársz a Jurányi házban, látogass el az Instagram pofilomra, így el tudlak navigálni a lépcsőkön és a folyósokon, hogy nehogy eltévedj.
Az óráimról:
Az óra hangulatára jókedvű közvetlenség jellemző. Bármikor be lehet csatlakozni és mindenki számára nyitott. Az sem baj, ha még soha életedben nem táncoltál.Az órám olyan mozogni vágyó amatőrök és nem táncosok figyelmébe ajánlom, akiket foglalkoztat az egyszerűség, a normalitás, szeretnek hinni magukban, együttérezni magunkkal és másokkal.
Rólam:
A nevem Grecsó Zoltán. Táncművész és táncpedagógus vagyok, de voltam már többek között műsorvezető, koreográfus, színész, coach, világosító-technikus, project-menedzser.
Linzben végeztem az akadémián előtte pedig dráma-tagozatos voltam Szentesen.
Nagyon sok produkcióban táncoltam itthon és világszerte, egyszer még new york-i Joyce Theaterben is felléptem.
10 és 8 évig tanítottam a Színművészeti és a Táncművészeti Egyetemen. Jelenleg a tanítás mellett szívügyem még kollektívám, a Willany Leó Improvizációs Táncszínház sorsa.
Jelenleg két produkcióban táncolok, az egyik egy 7 éve futó koprodukció Simkó Beatrixal, az #Orfeusz #Eurüdiké és a szintén egy nagy múltú együttműködésben, bátyám oldalán( Grecsó Krisztián író, költő) a Többet magunkról produkcióban.
Fotó: Cseh Német Fruzsina
Grecsó Zoltán
Tel:+36307298896
Web: www.grecso.com