Hajógyár x A38▪️Zene x Mozgás▪️A 30 éves Bozsik Yvette Társulat▪️DÁNIELFY▪️Erdőfű

A Zene x Mozgás júniusi eseménye nem csak azért lesz különleges, mert a pop és a népzene is képviselteti magát az A38 színpadán, hanem azért is, mert szülinapot ünneplünk!
Bozsik Yvette ugyanis pontosan 30 évvel ezelőtt hozta létre társulatát, hogy a kortárstáncot kiemelje abból a közegből, dobozból, amibe sokan helyezik, és megszerettesse azt a nagyobb közönséggel is. A társulat darabjai minden réteghez és korosztályhoz szólnak, nem félnek az önirónia és a humor eszközeihez nyúlni, valamint igyekeznek kilépni a műfaji határokból és új utakat keresni a szokványok kereteken túl.
Ezen az estén Grecsó Zoltán vendége lesz a társulat vezetője, Bozsik Yvette és Vati Tamás, a társulat vezető táncosa, látvány -és divattervezője.
Ezen az estén Grecsó Zoltán vendége lesz a társulat vezetője, Bozsik Yvette és Vati Tamás, a társulat vezető táncosa, látvány -és divattervezője.
Ezen felül ismét két zenei produkcióval is kecsegtet az este. Egyrészt Dánielfy (Gergely), aki korábban a TV-k képernyőjén több tehetségkutatóban is kiemelkedő sikereket ért el, karrierje pedig továbbra is felfelé ível, új számai is megmozgatják a nagyközönséget. De nem csak poppal támadunk majd, hanem népzenével is, hiszen színpadra lép a táncházzenészek összefogásából létrejött Erdőfű zenekar, akiknél kevesen teszik élőbbé a Kárpát-medencei népzenei hagyományt!
Műsorvezető: Grecsó Zoltán



Az ülőhelyek száma limitált, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.